2010. április 7., szerda

Egy tisztánlátó cikk:


,,Zuschlag a mártír
MKT
| | 2010. április 1., csütörtök 19:44 | Frissítve: 2010. április 1.
Kenyeret és cirkuszt! Ha kenyér nincs, legalább cirkusz legyen. Meg is van. A Zuschlag ügy jó kis politikai cirkusszá vált, amivel ki lehet elégíteni a „nép” vérszomját. Az ügy a politikai élet megtisztulásának szimbóluma lehetne, de inkább a koncepciós perek újraindításának kezdetévé válhat.

A Zuschlag-ügyben nem tud a bíróság olyan súlyos ítéletet hozni, amit a „nép” ne tartana kevésnek, mert a „nép” bűnösöket akar. Valakit, aki felel rossz sorsáért, aki elviszi a balhét, akit ha végre börtönbe csuknak vagy fellógatnak, minden jóra fordul. Csak úgy, hirtelen. De hiába a vérszomj, hiába a súlyos büntetés, az, hogy Zuschlag börtönben rohad, elégtételt adhat, de csak akkor használ az országnak, ha a tanulságok pozitívak. A jelen állás szerint inkább csak port hintettünk a szemünkbe, hogy ne lássuk az igazi gondokat. Ami önmagában az első negatív fejlemény. A többi tanulsággal is csak ártunk magunknak.

Legtöbben, még a baloldalon is örültek, amikor Zuschlagot letartóztatták. Úgy gondolhatták, hőssé válthatnak. Egy párt, amelyik a saját politikusát letartóztatja, tényleg hős lehetett volna. Aztán Zuschlagról kiderül, inkább csak az első dominó. Letartóztatása volt a jel, hogy a szocik nem sérthetetlenek, őket is börtönbe lehet csukni. A párt hős helyett minden gondunk okozójává tökéletes bűnbakká vált, és az események végképp kicsúsztak kezéből.

A Zuschlag-ügy jó lecke és példa lehetett volna a politikusoknak, hogy saját pártjuk nem védi meg őket minden körülmények között. Nem lehet büntetlenül lopni. Megdőlt volna a tétel, hogy nálunk kapcsolatokkal mindent el lehet intézni. Az első számú lecke mégsem ez lett, hanem hogy soha ne buktasd le a párttársadat, és minden körülmények között védd meg, akármit követett el, mert ha kiderül valami, annak beláthatatlanok lesznek a következményei. Úgy gondolom, ezt minden valamit magára adó politikus megértette, és nem is várhatók több lebukás a magyar közéletben.

Bármekkora is legyen a „nép” vérszomja, az ítélettel túllőttek az értelmes célon. Ez után még a szocikat gyűlölő értelmiségnek is el kell gondolkodni a tanulságokon. Nem a középkorban vagyunk, ahol a nyilvános kivégzések adtak jó szórakozást a népnek, és terelték el a figyelmet a valódi gondokról. Az ítéletet mindenképpen koncepciósnak nevezhetjük, abban az értelemben, hogy jobban motiválta a nép vérszomjának kielégítése és a választások közelsége, mint a korrupciós ügyekben eddig megszokott gyakorlat.

Az egész sztoriban a perérték már a kezdetektől viccelődés tárgya volt. 70 millió forint olyan alacsony a korrupcióbizniszben, hogy még kerekítési hibának sem tekinthető. Egy autópálya-kilométeren jóval több a csúszó, de a Postabank- és a Kulcsár-ügy összege ennek több százszorosa. Nem tudom, mennyit költöttünk közpénzből az ügy „felgöngyölítésére”, de gyanítom: a 70 millió többszörösét.

A 70 millió ráadásul 15 vádlottra jutott, és több év alatt sikerült begyűjteniük. Ha szétdobták volna évente, még egy Balatonszelet sem jött volna ki belőle fejenként, ráadásul a periratok szerint még politikai célokra is fordítottak belőle. 15, természetszerűleg feketén dolgozó bébiszitter 2 év alatt többel károsítja meg a közösséget, mint ezek 15-en.

De a népnek vér kellett, és úgy tűnik, a politikai közhangulat által befolyásolt igazságszolgáltatás ezt meg is adta nekünk. Az, hogy az ítélethirdetés, mint egy brazil szappanoperában, a választások előtt 12 nappal volt, már önmagában is aggodalomra adhat okot egy normális jogállamban. A büntetések mértéke végképp rémisztő. Főleg a „bűntársak” tekintetében. A „nép” persze még ezt is kevesli.

A propaganda tovább folyik, és a sajtó egy része be akarja bizonyítani, hogy más országokban ennél jóval súlyosabb ítéletek születnek ilyen ügyben. Igaz, az USA-ban többet lehet kapni, de ott az olaszliszkai lincselőket, a Cozma-ügy késelőjét, a nyugdíjasokat agyonverőket halálra ítélték volna. Sőt a nyugdíjasok jó eséllyel maguk lőtték volna le a betolakodókat. De miért nem vesszük inkább Kínát példának, ahol az ilyenekért akasztás vagy golyó jár, és a kivégzett családjával még a golyót is kifizettetik. Sokak szerint a szocialisták tekintetében vissza kéne térni a nyilvános akasztásokhoz vagy még inkább a kövezésekhez. A begőzölt agyú embereknek ez jobban tetszene.

Az eddigi gyakorlatok azért mások voltak. Több milliárdos, bűnszervezetben elkövetett vám- és áfacsalásokat néhány évvel úsztak meg az emberek, a Fekete sereg vezetői, akiknek kezéhez vér tapadt, házi őrizetbe kerültek, ahonnan szépen megpattantak, a Postabank- és Kulcsár-ügyben senkit nem ítéltek el. És a sort mindenki folytathatná. A többedrendű vádlottak esetén az ítéletek egy része szinte komikus. A pályázatokat megíró kilencedrendű vádlott, aki egyáltalán nem tartozott a baloldali körökbe, egy év négy hónapra ítélték és vagyonelkobzásra, miközben bizonyították: nem kapott pénzt az ügyből a munkadíján kívül.

Az ítéletekkel egyébként megdőlt a legfőbb összeesküvés elmélet, miszerint Zuschlagot a zsidók csukatták le, mert a Holokauszton viccelődött, hisz ahhoz nem lett volna szükség a többi résztvevő ilyen durva elítélésére.

Bebizonyosodott, inkább a politikai közhangulat mozgatja az eseményeket, mint az igazság keresése. A másik tanulság, ami újra bebizonyosodott, az sem a megtisztulást szolgálja: Lopj keveset és lecsuknak, Lopj sokat és kitüntetnek.

Zuschlag ma már inkább egy keresztény gladiátorra emlékeztet, akit meghalni küldtek be az oroszlánok elé, hogy a nép jól szórakozzon. Az egész ügy a magyar igazságszolgáltatás gyengeségét, a törvények politikai érdekekben való használatát sugallja, mint a magyar megtisztulás nyitányát. Csak remélni lehet, hogy a jövőben várható nagy perek nem ilyen stílusban zajlanak majd. Ahhoz, hogy jó irányba forduljanak dolgaink, a nép vérszomját csillapítani kellene, és nem még inkább felkorbácsolni. A Zuschlag-ügy, mint Magyarország épülését szolgáló szimbólum, megszűnt létezni. Amit tanultunk belőle, az semmi jót nem szolgál."
(Forrás: www.zip.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése